Érdekességek | Nyomtatóbolt

Nyomtatóbolt

A takarékos nyomtatásért…

Megnyílik a világ első 3D-nyomtatós étterme

Miután sikeresen tesztelték a módszert, az étterem a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit. A fogásokon kívül az edények, az evőeszközök, de még a székek is 3D-nyomtatóval készülnek.

A Food Ink. nevű cég a hollandiai Venlóban tesztelte a 3D-nyomtatott ételeket, több neves séf bevonásával. A közönség egyhangú tetszését fejezte ki, így július 25-én a londoni Shoreditchben kezdi meg működését a világ első ilyen étterme.

Ég a munka a 3D nyomtató

Ég a munka a 3D nyomtató „keze” alatt (Fotó: Food Ink.)

Az étteremben a holland byFlow nevű cég 3D-nyomtatóit használják, amely olyan élelmiszerekkel használható, amelyből krémes, vagyis inkább paszta állagú változat is előállítható. A leggyakoribb alapanyagok a csicseriborsókrém, vagyis a humusz, a csokikrém, borsópüré, kecskesajt, vagy épp a pizzatészta.

A kompozíció központi elemének tésztáját hozta létre a gép (Fotó: Food Ink.)

A kompozíció központi elemének tésztáját hozta létre a gép (Fotó: Food Ink.)

Természetesen az egyes fogásokhoz felhasználnak „hagyományos” módon feldolgozott alapanyagokat is, azonban a fogások megjelenését alaposan megváltoztatja a 3D-nyomtatott hozzávalók alkalmazása.

Az utolsó simításokhoz még szükség van a séf beavatkozására (Fotó: Food Ink.)

Az utolsó simításokhoz még szükség van a séf beavatkozására (Fotó: Food Ink.)

A háromnapos nyitóünnepségre ellátogató vacsoravendégeket Joel Castanye, a legendás spanyol elBulli étterem egykori séfje vendégeli majd meg, a hangulatról pedig virtuálisvalóság-sisakok, fényfestés, illetve mesterséges intelligencia által írt zene teszi teljessé. Sajnos arról nincs hír, hogy a menü mi lesz pontosan, de a fotókat elnézve a vendégeknek nem lesz panasza a 3D-nyomtatott fogásokra.

Az alábbi videón pedig az látható, hogyan készültek a Food Ink. 3D-nyomtatott székei.

(tovább…)

Ingyenes 3D-szkennert készített a Microsoft

3D-s modellt készíthetünk a környezeti elemekből okostelefonunkkal, hála a Microsoft új applikációjának.

3D-s szkennert csinál a telefonunkból a Microsoft. A cég Microsoft Research projektjének részeként fejlesztett MobileFusion applikáció lényegében beolvassa a telefon fényképezőjével rögzített környezetet, és elemzi azt.
Az alkalmazás a legtöbb telefonban megtalálható RGB kamerát használja a trükkhöz, ráadásul
semmilyen külön szoftveres vagy hardveres kiegészítőt, sőt még internetkapcsolatot sem igényel.

Az appal beolvasott környezeti elemekből a telefonon 3D-s modellt is készíthetünk, ezeket pedig akár 3D nyomtatáshoz is használhatjuk.
A fejlesztők szerint a mai okostelefonokban már régóta megvan a hardveres erőforrás egy ilyen szoftverhez, csak fejlesztés kérdése volt.

A MobileFusion egyelőre még nem készült el, egy októberi konferencián mutatják majd be Japánban, megjelenni pedig valamivel utána fog, Windows Phone-ra, iOS-re és Androidra egyaránt.

Kiborgteknőst engednek a tengerbe

Ugyan megmentették az állatot, de nem tudott enni, ezért 3D-nyomtatással titán állkapcsot hoztak létre neki – akár egy cyberpunk akciófilm főszerepére is pályázhatna a teknős.

Törökországi állatvédők mentették meg egy tengeri teknős életét, akit egy hajó rotorja kapott el, és roncsolta szét az állat pofacsontját. Az állatorvosok stabilizálták a kis súlyos sérültet, de mivel magától nem tudott enni, biztosnak tűnt, hogy nem marad életben.

Aztán jött a 3D-nyomtatás és a technika csodája: egy protézisek nyomtatásával foglalkozó cég mesterséges titán állkapcsot készített a teknősnek, amelyet aztán rögzítettek a még ép szövethez. Az eredmény egy egészséges 45 kilogrammos tengeri teknős, amely akár egy cyberpunk akciófilm főszerepére is pályázhatnak. A gondozók már tervezik, hogy rövidesen visszaengedik a tengerbe.

Nem a szóban forgó teknős az egyetlen, akin a 3D-nyomtatás segített. Márciusban Cleopatra, a leopárdteknős kapott egy védőburkot, hogy megvédje helytelenül fejlődött páncélját.

VÉGRE LENNE ÉRTELME A 3D-S NYOMTATÓNAK A NAPPALIBAN

Közel száz terv érkezett a Design Terminál és a Varinex Zrt. közös „What-to-print-in-3D” (Mit nyomtassunk 3D-ben) ötletpályázatára. Az egyetemi oktatókból, építészekből álló zsűri már dolgozik a legjobbak listájának összeállításán.

Száz ötlet őrületesen sok. Még akkor is az, ha gallérból négy, lámpából legalább ugyanennyi, ékszerből pedig legalább fél tucat van az indulók között. Így is vannak azonban olyan ötletek, amelyeket akár holnap felrakhatnának az IKEA polcaira.

Az igazán tökéletes konyhai csepegtető talán nem is létezik, de legalábbis évekig lehet keresgélni, míg egy közepesen elfogadhatót talál az ember. Juhász Andrea eCloud nevű terve viszont csinos, okos, akár most beszerelnénk a konyhába.

Dizájnórával nem lehet mostanában melléfogni, ezért választottam be a tízes listába a Clop nevű, csuklómérethez idomuló, karkötőszerű órát. Ha elég jól néz ki nyomtatva – ez csak élőben fog kiderülni – akkor Csihar Marcell kütyüje akár a WAMP egyik menő darabjává is válhat.

Pelikán Kristóf egyszerű, mégis izgalmasan kinéző csörgőjén látszik, hogy ezt valószínűleg nem unják meg a babák. Az pedig már a szülőknek szóló részlet, hogy a külső héj mintája a belső gyöngyökön is ismétlődik.

A biciklit annyian próbálták megújítani és újra feltalálni az elmúlt öt-hat évben, hogy arról külön cikket lehetne írni. Túri Tamás terve azzal lógna ki ebből az anyagból, hogy nem a hajtást értelmezi újra, hanem a vázat teszi testre szabhatóvá. Csak azt nem tudom, mekkora nyomtató kell egy teljes bringa elkészítéséhez.

Dizájntárgy, játék és meditációs eszköz is egyszerre a Tetőtől talpig nevű puzzle. Szalai Bálint tervében a labirintusszerű, forgatható elemekből álló henger belsejében kell feljuttatni egy golyót. Ha a Rubik-kocka siker lehetett, ennek is kell adni egy esélyt.

Újabb puzzle, most a megrendelő által kiválasztott térképrészletből. Egyedi térképpel a whiskey-s pohártól a miniszoknyáig mindent lehet már rendelni, a 3D-nyomtatás lehetővé teszi, hogy kirakó is készülhessen. Lakos Dániel az ötletgazda, ha egyszer piacra dobja a Logiplacest, megvan az első vásárlója.

Ollé Gellért Print To Build kapcsolóelemei legózássá teszik a bútorkészítést. A lakásomat nem feltétlenül ilyenekkel rendezném be, de ideiglenes megoldásnak, tárolóhelyiség bebútorozására, időszakosan használt tér berendezésére nagyon jók lehetnek a szögelés nélkül összeszerelhető darabok.

A Viemann Sára tervezte HelmAir biciklis-bukósisak egyrészt a mezőny legvidámabb darabja a maga beépített légáramoltató járataival, másrészt a legbizonytalanabb is. Vajon miből fogják kinyomtatni, ami strapabíró is, de fel is veszi egy ütközés energiáját?

Itt a palacsintanyomtató robot

A Kickstarteren sok-sok érdekes projekt található, igaz, egyikről-másikról olykor-olykor kiderül, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Legfrissebb hírünk főszereplőjére, a palacsintanyomtató robotra persze nem igaz ez az állítás.

A PancakeBot névre keresztelt ötletes újdonság egy ügyes családapa, Miguel Valenzuela keze munkáját dicséri. A norvég “ezermester” gyermekei kedvében szeretett volna járni az új alkotással, amelynek első működő prototípusa LEGO építőkockák felhasználásával készült el még 2013 folyamán. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, így volt idő a PancakeBot tökéletesítésére is. A projekt mára már odáig jutott, hogy feltűnt a Kickstarteren is, ahol az ötletgazda eredetileg 50 000 dollárnyi támogatást szeretett volna összekalapozni a termék gyártásának beindításához, ám ezt az összeget már az első napon sikerült túlszárnyalni – jelenleg már bőven 100 000 dollár felett jár a projekt.

(tovább…)

A Samsung nyomtatási megoldásai a sebesség, az irodai integráció és a minőség révén változtatják meg a vállalati környezetet

A Samsung új nyomtatási megoldása segítséget nyújt az egyszerűbb hálózati csatlakozást és hatékonyabb munkavégzést lehetővé tevő intelligensebb irodák kiépítéséhez.

A Samsung vadonatúj A3-as formátumú multifunkcionális nyomtatója (MFP), a MultiXpress 7 (MX7) lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy teljesen átalakítsák munkakörnyezetüket. Egyszerű használatának köszönhetően a készülék megváltoztathatja az irodai munkafolyamatokat, ezzel jobb munkateljesítményt, valamint rendkívül hatékony, intelligens új munkahelyeket hoz létre. ,

Szárnyak a jövőből

Derby, a husky keverék erősen deformált mellső lábakkal született, ám most, a 3D-nyomtatás fejlődésének köszönhetően személyre szabott művégtagokat kapott, így önállóan járhat – sőt szaladhat.


Képek forrása: Bored Panda


 

A nehéz sorsú ebre eutanázia várt, de egy állatvédő szervezet végül gondozásába vette. Pártfogója egy 3D-nyomtatással foglalkozó cég alkalmazottja volt, és felismerte, hogyan segíthetne az állaton. Derby ma simán lefutja örökbefogadóit, noha művégtagjai még igen alacsonyak. Méretüket fokozatosan növelni fogják, ahogy a kutyus hozzászokik az új jármódhoz.

Forrás: Hír24

Zsebnyomtató

A 3D mellett fejlődik a papír alapú nyomtatás is.
Ez a zsebre vágható nyomtató már a jövőt képviseli. Elterjedésével olyan távlatok nyílnak, amikről eddig álmodni se mertünk.

Epson L120: nyomtatás fillérekért?

Epson L120

Az Epson már egy ideje jelen van a piacon a külső, nagykapacitású tintatartályos, micro piezofejes nyomtatójával, de csak tavaly kezdtek teljes pályás letámadást ezen a fronton. Már akkor is volt a gyártónak egy egész kicsi, belépőszintű modellje, az L110, de idén előrukkoltak a továbbfejlesztett L120-assal, ami nem csak a legkompaktabb a családon belül, de a külső tintatartályt végre fixen rögzítették a házhoz, ami a korábbi modelleknél nem volt megoldott.

(tovább…)

A nyomtatók jövője: egyre több drága készülék és mobilos nyomtatás

Az OKI magyar képviselete sikeres évet zárt tavaly, és ez főképp a fehér toneres készülékeknek köszönhető, de jól teljesítettek a színes nyomtatóknál és a kellékanyagoknál is.

Az OKI Systems (Magyarország) Kft. a múlt héten tette közzé a társaság 2013-as pénzügyi évre vonatkozó, nem auditált gazdasági eredményeit. Ebből kiderül, hogy az OKI Europe leányvállalata 42 százalékos árbevétel-növekedést ért el, ami a piaci növekedés kétszeresét is meghaladja. A cég értékelése szerint a siker okai között szerepel a fehér toneres készülékek bevezetése, valamint a színes nyomtatók és a kellékanyagok eladásainak növelése.

A vállalat úgy látja, hogy a hazai nyomtatópiac az előző évek mélyrepülése után javuló tendenciákat mutat. Az elmúlt évben is csökkent az eladott készülékek darabszáma, ám mindössze 3,5 százalékkal, így összesen 227 353 nyomtatót értékesítettek 2013-ban a hazai piacon. A piac értéke 74 millió dollárra nőtt, ami 17 százalékos bővülés a tavalyi évhez képest (forrás: IDC). A piaci változások egyértelműen a lézer- és LED-nyomtatóknak kedveznek a tintasugarassal szemben, hiszen az előbbi készülékek eladásai közel 20 százalékkal növekedtek.

(tovább…)

  • ©Copyright 2010 - nyomtatobolt.com
  • postacím:6800 Hódmezővásárhely Szántó Kovács János u.112.